Egyasszony – könyv és színház

A könyv1234665_5

Péterfy-Novák Éva bátor és erős nő. És erről ír is. Nem is akárhogyan.

Egy fiatal vidéki lánynak a 80-as évek derekán mozgás- és értelmi sérült gyermeke született. Bántalmazó férje oldalán küzdött kitartóan a családja boldogságáért, de harca kudarcra volt ítélve
Azóta eltelt több mint harminc év, a lányból asszony lett, de nem sikerült feldolgoznia az átélteket. Ezért kezdett blogot írni, amit rövid időn belül százezrek olvastak.
Péterfy-Novák Éva története a veszteség utáni továbblépésről és az elfogadás folyamatáról szól egy olyan korban és közegben, mely sem a hibát beismerni, sem a mássággal együtt élni nem akar.

A darab

Ezt a történetet az Orlai Produkciós Iroda színpadra állította. A darab főszerepére Tenki Rékát kérték fel, aki kislánya születése után először ezzel a nem könnyű monodrámával debütál a színpadon. Minimál díszlet, hatalmas dráma. Jó hír, hogy az alkotók utazó darabbá tették az előadást, így november és december folyamán is több helyen megtekinthető.

Néhány előadás:

Miskolc, november 21.
Jászberény, november 26.
Debrecen, december 9.
Budapest, Jurányi Inkubátorház, FILC – decemberben több alkalommal

egyasszony-474-279-70569

Blog