Kipróbáltuk a bolti reggeli zabkását- a sajátunk jobb!

Kipróbáltuk a bolti reggeli zabkását- a sajátunk jobb!

Blog Érdekességek

A reggeli igenis fontos, de sokszor lusták vagyunk hozzá!

Sokszor elmondjuk, h a reggeli a legfontosabb étkezés, ezt sulykolják a reklámok és a magazinok is, de valljuk be őszintén, annyira jó azt a néhány percet még elbliccelni és még az ágyban tölteni, így inkább könnyen lemondunk a reggeliről.

Azaz az emberek nagy többsége, de én biztosan nem.

Milyen a jó reggeli? – nekem

Minden hétköznap két város között ingázom a munkám miatt, és ez azt jelenti, hogy nagyon korán kelek – de tényleg nagyon. A kotyogós kávéfőzőt már vakon megtalálom, ez az első dolog amihez nyúlok. Amíg fő a friss kávé addig nyakig merülök a hűtőben és valami reggeli után nézek. Leggyakrabban szendvics lesz a dolog vége, de mindig reménykedem hogy valaki az éjszaka talán megpakolta a hűtőmet sokkal egészségesebb, frissebb és pár perc alatt elkészíthető reggeli alapanyaggal.

Mert nálam az is fontos, hogy frissen készüljön a reggeli. Nincs lehangolóbb dolog számomra az este elkészített, becsomagolt szalámis szendvicsnél, pláne, ha gondoskodó kezek még uborkát és paradicsomot is raktak bele – a másnapi ázott szendvics igazán kiábrándító.

Nálam úgy látszik a reggeli a kritikus étkezés, mert van még egy dolog mégpedig az, hogy édeset nem tudok reggel enni. Nem lesz tőle semmi bajom, de egyszerűen nem csúszik. Így nálam a müzli és a gabonapehely csakis vacsora lehet, vagy nap közbeni nass, a kakaós csiga pedig teljesen kizárt a nap bármely szakaszában.

De mivel nyitott vagyok az újdonságokra, és  gyorsan lelkesedni tudok bármiért ezért néha megpróbálkozom a zabkása reggelivel. Gyors, frissen készül, gyümölcsökkel, magvakkal végtelenül variálható. Ez a néha havonta 1-2 alkalmat jelent.

És akkor jöjjön a tesztalany

Tegnap munkába menet szembe találtam magam a dr. Oetker Vitalis Zabkása reklámjával, és rögtön elhatároztam, h a málnásat ki is próbálom, hiszen annyira idénygyümölcs a málna, hogy majd csak hónapok múlva jutok hozzá.  Nos délután a boltban szembe is jött velem ez a csinos kis tasak, így mint tudatos vásárló elolvastam az összetevőit, szörnyülködtem egy sort, de győzött a marketing és a kíváncsiság ezért hazavittem magammal.

Nem voltak illúzióim, hiszen a zab után a második összetevő a cukor volt, majd sok egyéb kiegészítő anyag után 2,8% fagyasztva szárított málna (ez a teljes 53 g termékből alig 1,4 g gyümölcs).

Ma reggel volt a nagy kísérlet, bár a konyhapulton a biztonság kedvéért ott volt a szendvics alapanyag is – és milyen jól tettem. Amikor kibontottam a kis tasakot egyből megcsapott a málnaillat így még volt remény hogy jól is elsülhet a dolog. Most jön a 125 ml forró víz, nos ez talán saccra megvolt – nagyon szeretjük az ilyen mértékegységet, ami érzésünk szerint az angolszász 1 cup, ¾ cup-ból lett magyarítva. A víz hatására még intenzívebb lett a málna illatözön. Ahogy a zacskón is kevésnek tűnt a 2,8% málna úgy a kész zabkásában is igen karcsú lett ez a mennyiség és ízben nem is jelenik meg.

Mint mondtam többször csináltam már zabkását mind egész, mind pedig tört zabpehelyből, de ilyen szottyosra, nyálkásra még nem tudtam elkészíteni, bármennyire is főztem túl. Szóval azon túl hogy a málnás zabkásának nem volt málnaíze, még az állaga is kifogásolható volt. Az íz amit éreztem inkább a sűrű rántásra emlékeztetett némi cukorral.

Egy kanálkával leküzdöttem, majd nyúltam a szendvics után, mert így mégsem lehet elkezdeni egy reggelt.

A fenti kísérlet a szendvicskészítéssel és elfogyasztással együtt alig telt 10 percbe. Szerintem igenis érdemes ennyi időt fordítani a napindító étkezésre.

 

És akkor most itt az én jól bevált zabkása receptünk, ami szintén nem több mint 5 perc

Előveszünk egy 2 dl-es bögrét félig töltjük vízzel, a másik felét pedig tejjel. Ezt a keveréket egy kis lábasba öntjük és egy evőkanálnyi mézzel felforraljuk. Beleöntjük az ugyanezzel a csészével kimért ¾ bögre egész vagy tört zabpelyhet és 1 evőkanál chiamagot. Egyet forralunk rajta, majd lefedve 2 percig állni hagyjuk. Kedvenc gyümölcseinkkel díszítjük.

Pl. Párolt alma, körte, egy kis nutella, néhány szem friss eper vagy ha ezek nincsenek akkor finom és egészséges ízesítők lehetnek a Bálint Csemegék fagyasztva szárított gyümölcsei.

 

Gluténmentes almás rétes – Bálint Csemegék

Aktuális

A rétes az egyik legsokszínűbben variálható tésztaétel. A magyar konyhában az alapreceptek közé tartozik, és igazi művészetnek nevezhető, maga a tésztának a nyújtása. A modern élelmiszeriparnak köszönhetően ha nem vagyunk megáldva elég türelemmel és kézügyességgel, illetve ha az időnek is híján vagyunk akkor a hűtőből csak előkapjuk a készre nyújtott réteslapokat és máris dolgozhatunk vele. Ezzel a módszerrel, nemcsak a legkedveltebb, de a leggyorsabb édességek egyike közé is tartozik a rétes.

Most egy olyan receptet hoztunk nektek, amit gluténérzékenyek is fogyaszthatnak, hiszen a klasszikus réteslap helyett, most rizslapot használtunk.

Gluténmentes almás rétes:

Hozzávalók 2 személyre:
  • 1 alma
  • 1/2 kávéskanál őrölt fahéj
  • 2 evőkanál édesítőszer
  • 2-4 rizspapír

a sütéshez:

  • olaj vagy kókuszzsír

a tálaláshoz:

A rizslapokat hideg vízbe áztatjuk, majd amikor megpuhultak, papírtörlőre téve leitatjuk róluk a felesleges vizet.
Az almát meghámozzuk, a gyümölcshúst felkockázzuk, és kb. 1 dl vízzel, a fahéjjal és az édesítőszerrel ragacsosra
főzzük, félretesszük.
A rizslapokat megtöltjük az almával: a közepükre kb. 2 evőkanálnyi tölteléket teszünk, a két végüket behajtjuk,
és óvatosan feltekerjük úgy, hogy a tölteléket mindenhol fedje a tészta. Olajjal vékonyan megkenjük a sütőtálat
és a tésztákat, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15 percig sütjük. Még melegen, a fahéjas-almás sziruppal
meglocsolva tálaljuk.
Tipp: fagylalttal és a kimaradó almás töltelékkel is tálalhatjuk.

Fahéjas almával töltött túrógombóc – Bálint Csemegék

Aktuális

Imádjuk a túrógombócot, a variációk sora megszámlálhatatlan. A túrógombóc az a desszert amit szinte bármivel meg lehet tölteni, de a túrógombócot akár sós formában, vagy levesbetétként is lehet fogyasztani.

Szeretjük a klasszikus túrógombócot.

Szeretjük, ha nemcsak prézlibe, de dióba is meg van forgatva.

Szeretjük, ha túrógombóc belsejébe nutellát rejtenek.

Imádjuk ha pici túrógombóc van a málnakrémlevesben.

Rajongunk azért amikor csak arra járva egy-egy túrógombóc berepül a szánkba :).

És most itt a legújabb kedvenc túrógombóc receptünk a Szépségtár blog szerzőjétől!

 

Fahéjas almával töltött túrógombóc

Fahéjas almával töltött túrógombóc

Hozzávalók: 

  • 2 dl kukoricadara
  • 5 dl víz
  • 1 csipet só
  • 1 citrom reszelt héja
  • 2-4 evőkanál fahéjas almaszirup
  • 50 dkg túró

a töltelékhez:

a forgatáshoz:

  • darált dió

a tálaláshoz:


Az almát meghámozzuk, a magházát eltávolítjuk, a húsát apró kockára vágjuk, és a sziruppal, a fahéjjal és kb. 1 dl vízzel pár perc alatt puhára pároljuk, félretesszük.
A kukoricadarát a forrásban lévő vízbe szórjuk. Hozzáadjuk a citromhéjat, a sót és a szirupot, majd folyamatos kevergetés mellett kb. 5 perc alatt sűrűre főzzük. (A kevergetést ne hagyjuk abba, mert összecsomósodhat.) Még melegen beledolgozzuk az áttört túrót. Vizes kézzel gombócokat formázunk a masszából, a közepükbe 1-1 kávéskanálnyi tölteléket teszünk. Ezután dióba forgatjuk, és a fahéjas almasziruppal meglocsolva tálaljuk.

Balzsamecetes eper görög joghurttal – Bálint Csemegék

Aktuális

EPER – nem csak a rövid szezonban!

Eper, görög joghurt, gránátalma szirup, pohárdesszert

Imádjuk a pohárdesszerteket és különösen azokat amikben eper van, ezért is sajnáljuk, hogy az eper egy eléggé szezonális és rövid ideig kapható finomság.

Ha ti is így vagytok ezzel, akkor nektek is jó hír lehet, hogy termékeink között immár megtalálható a Bálint Csemegék között a fagyasztva szárított földieper is.

Ezzel a termékkel készítette el a következő receptet a Szépségtár blog szerzője. A lenti recept megjelent az áprilisi Kifőztük magazinban.

Balzsamecetes eper görög joghurttal

Hozzávalók 2 személyre:
  • 5 dl görög joghurt
  • 25 dkg eper
  • 4-5 evőkanál gránátalmaszirup
  • 1 evőkanál balzsamecet

a tálaláshoz:


Az epret megmossuk, felaprítjuk, hozzákeverjük az ecetet és a szirupot. Poharakba rétegezzük a joghurttal,
tálaláskor a tetejüket megszórjuk apróra vágott földieper-csemegével és eperrel.
Tipp: aki szereti, a szirupos eperhez porrá őrölt zöld kardamomot is keverhet.

Csalán, csíp de mi így is szeretjük!

Csalán, csíp de mi így is szeretjük!

Aktuális Érdekességek

Nagy Csalán – mi jut eszetekbe először erről a növényről?

Nekünk az, amikor kertészkedés közben belemarkolunk egy csalán tőbe, és utána hosszú ideig ég, viszket a kezünk.

De mi okozza ezt a viszketést?

A csalán levelének és szárának felszínén csillámszőrök vannak, melyek érintésével hangyasav kerül a bőrszövet alá, ami maró hatású. A csalán kontaktmérges növény, ami azt jelenti, hogy a méreg érintés után szabadul fel.

Azon túl, hogy bosszantó növény a kertünkben, nagyon sok mindenre használható és érdemes is használni a nagy csalánt!

Miért érdemes fogyasztani a nagy csalán leveleit?

A csalán az egyik legrégebb óta használt méregtelenítő növény. Fontos szerepe van a vértisztításban, ezáltal hozzájárul a bőr és köröm és a haj egészségéhez is. De nemcsak belsőleg, de külsőleg is használhatjuk lemosóként, borogatásként. A vérerekben megakadályozza a vérzsírok lerakódását, így az érszűkület és az érelmeszesedés kockázatát is csökkenti.

A húgyuti rendszer karbantartására is használható a csalán. Az egész húgyuti rendszer átmosásában segítséget jelenthet, a köszvény egyik legjobb kiegészítő kezelési módszere a csalántea fogyasztása.

A máj méregtelenítésének egyik legfontosabb gyógynövénye a csalán, hiszen hatására a májba friss vér áramlik, valamint segít eltávolítani a májban lerakódott toxikus anyagokat, anyagmaradványokat.

A nagy csalán rengeteg vitamint is tartalmaz, így talán érdemes élelmiszerként is gondolni rá, bár ez a csípőssége miatt először kicsit riasztónak tűnhet.

Szeretnél többet megtudni a nagy csalán hatásáról? Látogass el a Természet Patikája Egyesület oldalára.

Az egyik kedvencünk a csalános receptek közül az üde CSALÁN PESZTO

 

HOZZÁVALÓK:

  • 8 csésze csalán
  • 10 dkg pirított dióféle (dió, kesudió, mandula, pekándió)
  • 1 gerezd fokhagyma apróra vágva
  • fél citrom leve
  • só és bors ízlés szerint

 

Mossuk át a csalánlevelet, majd forró vízben forrázzuk 3 percig, így elveszti a csípősségét. Egy fogóval szedjük ki a forró vízből, majd azonnal sokkoljuk – azaz tegyük egy tál jeges vízbe – így nem fő, nem puhul tovább.

Alaposan csepegetessük le a csalánleveleket, nyomkodjunk ki belőle minél több vizet, majd vágjuk durvára.

Tegyük a diót és a fokhagymát egy késes aprítóba és aprítsuk szemcsésre. Adjuk hozzá a csalánt és indítsuk újra az aprítót, majd óvatosan adjuk hozzá az olajat. Addig krémesítsük, míg az ízlésünknek megfelelő állagú krémet kapunk.

Adjuk hozzá a fűszereket és a citromlevet. Tegyük hűtőbe, a tetejét lepje el az olivaolaj és légmentesen zárjuk le. Akár több hétig is eltartható így a hűtőben.

Recept forrása: smarterfitter.com

Hasznosnak találod a csalánt? Tudnád használni a mindennapokban?

Keresd a Bálint Cseppek termékét webáruházunkban!

Hidegen sajtolt csalánmag – és kukoricacsíra olaj!

Gyümölcsös reggeli – Bálint Csemegék

Érdekességek Kiemelt

A hétvégét azért is szeretjük, mert ilyenkor nemcsak egy sebtiben bekapott reggeli az ami elindítja a napot, hanem ráérősen, igazán ínycsiklandó falatokkal lephetjük meg magunkat és szeretteinket is.

Ilyenkor tavasszal nincs is jobb, mint kiülni a kertbe, vagy az erkélyre – ha kicsit hűvösebb van, akkor egy meleg, puha kardigánba, vagy takaróba burkolózni – és ott elfogyasztani a reggelit, figyelve az ébredő várost, vagy szerencsésebbeknek az ébredő természetet.

Nem véletlenül mondják, hogy a reggeli a legfontosabb étkezés, és ne hagyjuk ki semmilyen körülmények között sem. A nap indulásához igenis szükségünk van az induló energiára, amit mesterséges vitaminokból, és csak egy nagy bögre kávéból nem tudunk megszerezni.

Kell a cukor, a fehérje, a szénhidrát és a rost is reggelre, ebben a receptben ez mind benne van.

Gyümölcsös reggeli

Hozzávalók 4 személyre
  • 1 ananászGyümölcsös reggeli - Bálint Csemegék
  • 4 púpozott evőkanál zabpehely
  • 4 púpozott evőkanál kókuszreszelék
  • 2-4 dl joghurt vagy sűrű kókuszkrém

továbbá:

Az ananászt meghámozzuk, a torzsáját kivágjuk, a gyümölcshúst felkockázzuk. A zabpelyhet és a kókuszreszeléket az ananásszal összekeverjük, poharakba szedjük. A tetejükre csurgatjuk a joghurtot és a gránátalmaszirupot, majd megszórjuk a porrá tört, liofilizált áfonyával. Kókuszcsipsszel díszítve tálaljuk.

A receptet köszönjük a Szépségtár blognak.

Ez a recept megjelent a Kifőztük magazin 2017. márciusi számában.

Expressz palacsinta glutén- és cukormentesen – Bálint Csemegék

Érdekességek Kiemelt

A palacsinta annyira népszerű világszerte, hogy már világnapja is van. Megértjük a népszerűségét, hiszen édesen, sósan, franciásan, amerikai módra, sajttal, nutellával, dióval, mogyoróval, áfonyával, túróval, fahéjjal, juharsziruppal, mézzel, bacon szalonnával, csúsztatva, feltekerve, négyrét hajtva, húsosan, szaftosan, kirántva stb…..

Csak a képzelet szab határ annak, hogy a palacsinta hogyan kerüljön az asztalra. És milyen gyorsan el lehet készíteni? Mindenkinek megvan a saját tuti receptje és praktikája. Valaki világosan szereti, van aki szép pirosan, van aki úgy, hogy a széle picit megpirul. Mindenki máshogy szereti, mindenki máshogy csinálja, de a palacsintát csak nagyon kevesen nem szeretik.

Egy-egy kedves emléke mindenkinek van a palacsintáról, nekem például a gyermekkorom nyári strandolásai jutnak eszembe. A “kisfürdőben” ahova jártunk nyaranta a palacsintás-lángosozós bódéban az iskolai büfésnéni ténykedett, így mindig került egy kicsit több töltelék a palacsintába, mindig volt 2-3 maradék palacsinta a nap végén, amit már nem akart kidobni, mindig kellett egy főkóstoló az új ízek bevezetése előtt.

Íme egy újabb palacsinta recept, ami még gyorsabb mint a sima és ráadásul glutén- és cukormentes is.

Expressz palacsinta glutén- és cukormentesen

Hozzávalók személyenként
  • 1 tojás
  • 1 púpozott evőkanál mascarpone
  • 1 csipet őrölt fahéj
  • 1 csipet sütőpor

továbbá:

  • reszelt alma
  • fahéjas almaszirup

a sütéshez:

  • vaj vagy kókuszzsír

A tojást elkeverjük a mascarponéval, a fahéjjal és a sütőporral. Kevés felforrósított zsiradékon, közepes lángon 1 palacsintát sütünk belőle. Az első oldalát addig sütjük, amíg el nem válik a felülettől, és meg nem tudjuk fordítani. A másik oldalt elég 1 percig sütni. Tetszőlegesen hajtogatjuk vagy tekerjük, töltelékként reszelt almával vagy bármilyen más gyümölccsel gazdagítjuk. Végül fahéjas almasziruppal meglocsolva tálaljuk.

Szépségtár blog szerzőjének receptje.

Megjelent a Kifőztük magazin 2017. márciusi számában.

Áfonyás müzliszelet – Bálint Csemegék

Érdekességek Kiemelt

“A blogolás, sütés-főzés és fotózás mellett három gyermekem tölti ki az életem nagyobb részét. Csodásak, gyönyörűek, zsiványok, olykor zsarnokoskodnak, és meggyőződésem, hogy a középső lesz a világ első diktátornője. Ennyit róluk. 🙂 A férjem pedig mindenben támogat,másként nem is működhetne a dolog.” – írja magáról a Katucikonyha blog szerzője.

Köszönjük munkáját amivel évek óta változatos receptötletekkel segíti a háziasszonyok és a gasztronómia iránt érdeklődők mindennapjait.

És köszönjük, hogy nyitott volt termékeinkre is kipróbálta a Bálint Csemegék Fagyasztva szárított Kékáfonyáját.

Áfonyás müzliszelet – Bálint Csemegék

Hozzávalók:Áfonyás müzliszelet - Bálint Csemegék

A gabonapelyhet kis lángon, száraz serpenyőben, folyamatosan kevergetve kicsit megpirítjuk. Levesszük a tűzről,
hozzáadjuk a magvakat, a puffasztott gabonát és a kékáfonyát. Rácsurgatjuk a mézet, és addig keverjük, amíg
az egész összetapad. Kb. 20 x 30 cm-es, sütőpapírral bélelt tepsibe egyenletesen belenyomkodjuk, és 180 fokra
előmelegített sütőben 20-25 percig sütjük. Ha teljesen kihűlt, recés késsel szeleteljük.


Katucikonyha szerzőjének receptje

Megjelent a Kifőztük magazin 2017. márciusi számában

Rizskása fahéjas almával – Bálint Csemegék

Rizskása fahéjas almával – Bálint Csemegék

Érdekességek Kiemelt

 

Már nagyon régóta lelkes olvasói vagyunk a Kifőztük magazinnak, most eljött az ideje, hogy meg is jelenjünk benne. A Bálint Csemegék valamennyi tagja, nemcsak mint nassolnivaló, de mint konyhai alapanyag is használható.

A már megjelent 3 receptfüzetünk után kifogytunk az ötletekből, így kértük profik segítségét, hogy néhány új receptbe próbálják meg beilleszteni termékeinket.

A márciusi számban máris 4 recepttel vagyunk jelen, és minden nagyon imádjuk.

Köszönjük a segítséget!

Rizskása fahéjas almával

Hozzávalók 4 személyre: 
  • 1 l (kókusz)tejRizskása fahéjas almával - Kifőztük magazin
  • 2 evőkanál fahéjas almaszirup
  • 10 csapott evőkanál rizsdara vagy rizspehely

továbbá:

  • 2 alma
  • fahéjas almaszirup
  • őrölt fahéj

a tálaláshoz:

  • liofilizált vadcseresznye

A tejet felmelegítjük. Belekeverjük a szirupot, a rizsdarát, és állandó keverés mellett pár percig főzzük, majd félretesszük. Az almát meghámozzuk, a csumáját eltávolítjuk, és a gyümölcshúst nagyobb kockákra vágjuk. 1 evőkanál
sziruppal karamellizáljuk, felöntjük 1 dl vízzel, hozzáadjuk a fahéjat, és puhára pároljuk. A rizskásával rétegezve
poharakba szedjük. A vadcseresznyével megszórva tálaljuk. Hidegen, melegen is fogyasztható.


Szépségtár

A recept megjelent a Kifőztük magazin 2017. márciusi számában.

Eper fagyi, eper torta, eper-eper hű de finom…

Eper fagyi, eper torta, eper-eper hű de finom…

Érdekességek Kiemelt

Lassan megjelenik a piacok standjain a hazai eper, az otthoni kiskertekben is piroslanak már a kis bogyók, ez pedig visszavonhatatlanul jelzi a nyár közeledtét, még ha az időjáráson ezt nem is érezzük.  Ezért is imádjuk annyira az epret, és ezért is sajnáljuk az emberiség azon kevesebb mint 0,5%-át akik allergiásak erre a fantasztikus gyümölcsre. De nemcsak finomsága, hanem rengeteg értéke miatt is érdemes minél gyakrabban fogyasztani belőle.

  1. Antioxidánsok forrása:images (1)
    Az eper élénkpiros színe is árulkodik gazdag antioxidáns és flavonoid tartalmáról. Ezek hozzájárulnak a sejtöregedés lassításához, a szabadgyökök elleni küzdelemhez.
  2. Megfázás és influenza ellen:
    Bár sokan legyintünk a nyári megfázásra, de igenis könnyű ezt ilyenkor is elkapni. Egy csészényi eper a napi ajánlott C-vitamin mennyiség 141%-át tartalmazza. Kell ennél finomabb módja a C-vitamin bevitelnek?
  3. Szív egészsége:
    Kutatások kimutatták, hogy a C-vitamin a szívünk működésére is jótékony hatással van. Segít csökkenteni a szabadgyökök okozta károsodásokat. Még egy indok, hogy gyakrabban gondoljunk az eper fogyasztására.
  4. Ideális testsúly:
    Még egy ilyen finom fogyókúrás ételt nehezen találnánk. Az eper nem tartalmaz zsírt és koleszterint, így kiváló nass lehet a fogyókúrás időszakban, de akár salátáinkat is gazdagíthatjuk vele, akár édes, akár sós ízekre vágyunk. Kifejezetten alacsony kalóriatartalma szintén hozzájárul a napi kalóriaterhelés csökkentéséhez.
  5. Szemeink egészsége:
    A szem gyengeségét az alapvető vitaminok és ásványi anyagok hiánya okozza. Az eper C-vitamin- és antioxidáns tartalma többek között segít csökkenteni a szürke hályog kialakulásának kockázatát is, valamint az éjszakai vakság és a makula degeneráció tüneteit.
  6. Ráncok ellen:
    Az eperben található rengeteg C-vitamin segíti a kollagéntermelést, így segít csökkenteni az öregedés látható jeleit. A kollagén segít megtartani a bőr rugalmasságát, tónusát így bőrünk fiatalabb, üdébb, egészségesebb lehet.
  7. Koleszterinszint csökkentést:
    Az egészségünk érdekében az egyik legfontosabb teendő, hogy megtaláljuk az egyensúlyt az LDL (rossz) és a HDL (jó) koleszterinszint között. Ereink állapotának javításához az LDL-koleszterinszint csökkentése kiemelkedően fontos. Az eper rostokat, ellágsavat és rengeteg antioxidánst tartalmaz, melyek jelentősen csökkentik a szervezet LDL-koleszterin szintjét.
  8. Gyulladáscsökkentés:
    Gyulladások a szervezetünkben különböző formákban jelentkezhetnek. Az eperben található antioxidánsok, a kálium és a magnézium segít csökkenteni a szervezetben a gyulladásokat, és visszaállítani a folyadék-háztartás egyensúlyát.
  9. Vérnyomás csökkentése:
    A magas vérnyomás egyik okozója a nem megfelelő táplálkozás, a stressz és a felesleges nátriumbevitel, melyek mind javíthatók az eper fogyasztásával. Az eperben található rostok valamint alacsony nátriumtartalom, rengeteg vitamin és ásványi anyag segítik csökkenteni a vérnyomást, megnyugtatják az idegeket és segítenek megelőzni a szív- és érrendszer egyéb károsodásait.
  10. Emésztés serkentés:
    Egy csésze eper a napi ajánlott rostmennyiség 11%-át képes fedezni, ami hozzájárul az emésztőrendszer megfelelő működéséhez. Rendszeres fogyasztásával megakadályozhatjuk a méreganyagok felhalmozódását a szervezetben valamint segít megőrizni vércukorszintünk egyensúlyát.
  11. Születési rendellenességek:
    Magas foláttartalma miatt, az eper segít megelőzni a születési rendellenességeket, valamint elősegíti a megfelelő gerinc- és agy növekedést. Az eper a folsavnak is kiváló forrása, ami az egyik legjobb terhességi vitamin, valamint segít kordában tartani a megnövekedett étvágyat is.
  12. Csontok egészsége:
    Mangán és kalcium tartalma segíti a törött csontok regenerálódását. Magnéziumtartalma pedig a kalciumfelszívódás jótékony támogatója.
  13. Egészségesebb haj:
    Az eper fogyasztása bizonyítottan hozzájárul a haj egészségének javulásához, mivel B-komplex vitamint tartalmaz, valamint rezet és erős antioxidánsokat. Így ösztönzi a hajhagymákat és a hosszabb és erősebb haj növekedését.

+ 1 recept

Zabkása epres sajttorta ízzel és éjszakai pihentetéssel

Miért is ne ehetnénk édességet reggelire. Nemcsak az eper, de a tejtermékek és a zabpehely áldásos hatását is élvezhetjük ebben a gyorsan elkészülő finomságban. És reggel csak ki kell venni a hűtőből és elkanalazni. Akár a munkahelyünkre is magunkkal vihetjük, ha egy kis egészséges nassolnivalóra vágyunk.

Hozzávalók:strawberry-cheesecake-overnight-oats

  • 1 csésze zabpehely – mi az egész szemeset jobban szeretjük, de ez ízlés dolga.
  • 1 csésze aprított eper
  • 1 evőkanál chia mag
  • csipet só
  • 3/4 csésze cukrozatlan mandulatej – de akár sima tejjel is elkészíthető
  • 1/2 csésze natúr görög joghurt
  • 1 evőkanál méz
  • 1 teáskanál vanília kivonat
  • néhány szem graham keksz
  • kevés eperlekvár

Elkészítés:

Az epret, a tejet és a joghurtot tegyük egy robotgépbe és dolgozzuk össze addig, amíg a gyümölcs pürévé válik.

Tegyük át egy nagyobb tálba és adjuk hozzá a keksz és a lekvár kivételével a többi hozzávalót. Keverjük össze alaposan, majd fedjük le és tegyük a hűtőbe legalább két órára, de akár egy éjszakára is.

Reggel csak vegyük ki a hűtőből, adagoljuk tálkákba, vagy csinos kis befőttes üvegekbe. A tetejét szórjuk meg morzsolt keksszel és néhány kanál lekvárral ízesítsük.